Új fejezetet nyitok az angliai kalandjaimnak. Most kezdődik igazán a motivációs rész. A “kaland” kifejezést viszont leginkább idézőjelben használnám, hacsak nem emeljük új szintre az önfejlesztést és elvonulást, a magunkkal való ismerkedést és az ahhoz vezető utat, amikor megértjük, elfogadjuk és megszeretjük saját magunkat. 

Sokan meglepődnek, de számomra az egyik legnagyobb ajándék, ha csend van körülöttem. Akkor tudom igazán meghallani a fejemben szaladgáló gondolatokat, amik elől néha menekülök ugyan, de legtöbbször szeretem őket. Nagyon szórakoztatóak, és a mennyiségük elég lenne egy kisebb városnak néha. És zene is szól bent mindig. Az egyik legnagyobb lépés volt az életemben, amikor úgy döntöttem, nem lemezeket meg Spotify-t hallgatva, nem filmre és nem is módosított tudatállapotban alszom el. Inkább szépen elcsendesedek.

Ooops, wrong direction

Lehet, hogy mégiscsak hívhatjuk kalandnak, mert ez az egész folyamat, aminek remélhetőleg a végét járom, több mint 4 évvel ezelőtt kezdődött, és ebben a 4 évben rengeteg dolog történt. Onnan számolom, hogy rátaláltam Kolosra és elkezdtünk zenélni ketten. Valami elindult bennem akkor, és szerencsére ezt mások is észrevették. Épp volt egy munkahelyem, amit nem igazán szerettem. 2014 nyarán megnyertük a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, és – bár gyerekkorom óta énekelek, csak – akkor jöttem rá: nem akarok egy irodába zárva megrothadni, multikatonaként. Valójában minden munkahelyemen tudták már az elején, hogy nem lesz hosszú számomra az ott töltött idő. “Túl kreatív vagy.” “Edina, ez a munka túl kevés neked.” “Olyan vagy, mint egy papagáj a verebek közt.” De hát dolgozni kellett, mert előttem az a példa lebegett, hogy a munkáért jár a pénz, fizetésnek hívják, és az éneklés nem munka…

Feszült voltam és szomorú, mert tévékről, meg okoshűtőkről kellett marketinganyagokat kreálnom, pedig ezek a dolgok nem is érdekelnek. Sosem értettem, miért fontos a 4K felbontású tévé, mert inkább olvasok, énekelek, meg írok. Én voltam ott a marketingesek szégyene. A gyógyszeripar sem belőlem fog meggazdagodni (maradjon is így, ámen!), de azért eltöltöttem ott majd’ két évet. Erre rátettem még egy lapáttal, amikor szépségszalonnak dolgoztam pár hónapig, pedig mindenki tudja, hogy én vagyok a természetesség egyik nagykövete. Ma már ezeket az éveket hasznosítom szabadúszóként, úgyhogy hálás vagyok mindenért, viszont fiatal korom ellenére 20 éve dolgozom. Szerintem ideje minden tehetségemet, tapasztalatomat, tudást, kreativitást, elszántságot magamra fordítanom. Magamra, meg a jövendőbeli családomra. Picit elkalandoztam, bocsánat.

Akkor, 4 éve nem jól viseltem, hogy este hatig egy irodában csapkodom a laptopot vadul, hétre meg mentem énekelni, és 1 órám volt, hogy királylány-üzemmódba kapcsoljak. A #kettősélet okozta krónikus szorongásomnak gyógyszeres kezelés lett a vége, de mást akarok ebből kihozni.

Hogy miért jó a semmi közepén

És hogy nem ciki segítséget kérni. Összehoztak Gáborral, akit csak úgy hívok, az “egyik buddhista mesterem”. Van ugyanis Patrick, a másik. Mindketten nagyon sok hasznos dolgot mondtak nekem, és magam sem hinném, ha nem a saját bőrömön és életemen tapasztalnám, hogy bizony a gondolatoknak nagy ereje van. Sajnos a negatív gondolatoknak még nagyobb. Elkezdtem változtatni, de lassan ment, és több hibát is követtem el. Rosszul választott randipartnerek, első megérzések háttérbe szorítása, nem teljesen tiszta élet, egyéb baklövések. Aztán úgy döntöttem két évvel ezelőtt, hogy elkezdek magamon erőteljesen dolgozni, amihez sok magány kell. Mármint egyedüllét. Mert a kettő nem ugyanaz.

Például elhatároztam magam amellett, hogy nem fog többé fájni a fejem, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem fáj a fejem hónapok óta. Hogy elengedek káros dolgokat, és amiket nem engedek el, azokat az adott pillanatban 100%-ban megélem (ez volt a legnehezebb). Nem akarok mindenféle megmondó-dolgot leírni, mert arra vannak motivációs előadók, meg van Oravecz Nórink, de ha valakit érdekel, szívesen kifejtem, miket kell(ett) gyakorolnom. (nagyediproject@gmail.com)

Nem félek a saját gondolataimtól, mert ezek visznek előbbre. Amikor elsírom magam, csak azért történik, mert egyre nyilvánvalóbb, hogy miért vagyok ezen a világon, és ez megható. Összeállt a fejemben egy kép, amiknek a darabkái az életem különböző – nehézkes, izgalmas vagy szép – időszakai, és lassan minden a helyére kerül. Ehhez viszont tömérdek egyedül töltött óra, nap, hét, párkapcsolat- és szórakozás-mentes évek, meg csupa fura dolog kellett. Na, ne úgy képzeljétek el, hogy SEMMI, de azért többségében semmi, csak néha “félreléptem” ezen az úton sétálva.

Amikor nyáron kitaláltam, hogy kellene pár hónapig külföldön dolgoznom, azért választottam a rengeteg lehetőség közül Angliát, mert tudtam, hogy itt 5 napot kell dolgozni, heti 40 órát, így marad időm önfejlesztésre. (Az első 3 hét persze nem így nézett ki.) Azt álmodtam meg, hogy a semmi közepére mennék, hogy ne legyen könnyű elterelni a figyelmet az önfejlesztésről, hanem szépen kényszerüljek rá az önmagammal történő barátkozásra. Csendre vágytam és egy saját szobára. Az első nem mindig adatik meg, mert egy hotelben/étteremben általában folyamatosan szól valami zene, és én itt is lakom most, a munkahelyemen. A város zajairól már leszoktattam magam nyáron Szentendrén, és most nem hátra, hanem a nagy tervemben egyértelműen előre léptem egyet. (Most épp így látom.:) A karácsonyi daloktól megőrülök, és nincs kedvem a román munkatársaimmal kézzel-lábbal beszélgetni sem, amit ők nehezen értenek meg, ugye. Ukulelézek, felvettem egy acapella covert, írok, olvasok, alszom, posztolgatok az Instára, tartom a kapcsolatot a barátokkal, családdal – végre van időm magamra. Ronika nagyon hiányzik, de szuper helyen van, és gyorsan elment egy hónap. Biztosan a többi is pillanatok alatt elrepül, és lassan elkezdek a környéken körülnézni: Birminghamben iszonyat durva koncertek lesznek, Oxfordba meg szerelmes vagyok, de csak a buszról láttam eddig, és a londoni barátok is várnak. Egyedül várost nézni Angliában… LIKE I’M IN LOVE (kihasználom az időt, mert jövőre már valakivel szeretnék városokat nézegetni)

Azt akarom nektek átadni ezzel,…

…hogy semmi ne tartson vissza benneteket attól, hogy jól érezzétek magatokat, mert ez egy döntés valójában. Meg attitűd kérdése. És töltsetek elegendő időt saját magatokkal, hogy ne tévelyegjetek a világban mindenféle kis célnak szentelve éveket!