Ma jó sok szar a nyakamba zúdult. És ahogyan a konyhaajtóban álltam (vagy mellette, tökmindegy), eszembe jutott, hogy most rohannék Hozzád, hogy megfeledkezhessek arról a sok szarról. Nem hiszem, hogy ez rossz. Amikor Veled vagyok, nem jut eszembe ezek közül egy sem. Na jó, legfeljebb egy. Amikor viszont nem vagyok Veled – mint most, hetek óta -, szembesülnöm kell azzal a sok szarral megint.

Olyan vagy nekem, mint a cigi, az alkohol vagy a drogok (szoktak lenni egyeseknek): mentsvár. És ez jó. Mert szeretlek. De talán a tudatalattim mélyén megbújó valaki mindvégig tisztában volt azzal, hogy nem, ez mégsem jó, mert először a szartól kell megszabadulnom, nem menekülhetek előle, és csak az’tán lehetek igazán boldog. És akkor szépen elcsesztem. Nem azért, mert el akartalak veszíteni, hanem csak, hogy kapcsoljak már végre és tegyem rendbe az életem. “Takarítás” közben pedig reménykedhetek abban, hogy igazam volt, amikor azt mondtam, Te és én nagyon jók vagyunk együtt és ami köztünk van, az valami egészen különleges. Mert ha ez igaz, és Te is így érzel, akkor én Veled osztanám majd meg a szarmentes életemet.

#türelem