Persze nem megy ez nélküled. Te kellesz hozzá leginkább. Az élet csak segít abban, hogy amikor benned már eldőlt, és teljesen biztos, hogy mit, hol, kivel, miért szeretnél csinálni, akkor csupa olyan dolgot gördít eléd, ami közelebb visz a céljaidhoz – legyen az segítség vagy tanító szándékú akadály. Mert igenis, az akadályok és problémák mindig csak arra próbálják felhívni a figyelmedet, hogy rossz irányba haladsz, letértél az útról, de ha észhez térsz, még visszakerülhetsz a helyes irányba. Legalábbis mindenkinek jobb, ha így fogod fel, főleg Neked.

Olyan könnyű hagyni magunkat lehúzni, visszahúzni, eltéríteni, és akkor könnyedén belekerülünk egy körfolyamatba, aminek ki tudja, hol, mikor lesz vége, pláne azt nem tudjuk, milyen véget ér. A legjobb, ha hagyjuk magunkat sodródni az árral – legalábbis mindenki ezt tanácsolja. Ez viszont szerintem kevés. Hit nélkül, akarat nélkül (persze nem nyögvenyelős próbálkozások nélkül) tényleg csak sodródunk. Nehéz eldönteni, mikor mi a jó, mi a helyes, de az biztos – és ez a legnehezebb is -, hogy a jelenben élve, határozott elképzelésekkel a fejünkben, még ha azok nem is tudatosulnak bennünk, az élet intéz helyettünk mindent. Azokat a dolgokat, amik előbbre visznek és így vagy úgy, de erőt adhatnak. Erőt a fájdalmas, elszomorító, nehézkes helyzetek elfogadásához, elengedéséhez, erőt az önbecsüléshez és hithet, erőt a továbblépéshez, az önmegvalósításhoz, a fejlődéshez. Erőt ahhoz, hogy elfogadjuk, értékeljük azt, amit az élet elénk dobott, és az sem árt, ha ez ez erő kitart addig, amíg cselekvéssé nem fejlesztjük a felismerést: minden úgy jó, ahogy van, mert minket szolgál, szóval kezdhetünk is élni.

Van választásunk. Mindig van. Hagyhatjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a kétségbeesés, és agyalhatunk a problémáinkon, érkezhetünk sírva az énekórára, mert úgy érezzük, akkora szarban vagyunk, mint eddig még soha, panaszkodhatunk a barátainknak, hogy nem aszerint alakul az életünk, ahogyan elképzeltük. Vagy gondolhatunk arra, hogy mindig van lejjebb, és nem is olyan nagy a baj, sőt. Talán nincs is baj. Esélyek, lehetőségek hada sorakozik előttünk minden egyes e-mailben, telefonhívásban, üzenetben, igazából minden helyzetben, és inkább csupán megoldandó feladatok várnak ránk, és élvezhetjük a folyamatot, amint kimászunk a gödörből, amibe csak azért kerültünk, mert gödörnek hittük. Pedig lehet, hogy a létrára kellene koncentrálnunk, amin fel- és lemászhatunk. Én akkor – ha már van választásunk – felfelé mászom.