Vajon meddig lehet ezt ép ésszel csinálni?
Felkelsz reggel, bemész az irodába – legtöbbször késve -, és még azon sem lepődnél meg, ha eltévednél, hiszen alig látsz a fáradtságtól (meg szíved szerint amúgy sem arra kanyarodnál…). Persze a te hibád, mert nem lenne kötelező esténként egy próbateremben gyakorolnod az önkifejezést. Megtehetnéd, hogy mindennap lefekszel időben, hogy mindennap időben is ébredhess, frissen, üdén, szem alatti karikák nélkül (ami mondjuk a te korodban akár még elfogadható is lehet). Nem kellene tehetségesnek és elszántnak lenned, meg egyfolytában kreatív, önkifejező dolgokat csinálnod! Miért nem elég neked, hogy van egy munkahelyed, ami bár nem illik hozzád (ne részletezzük), legalább szereted?! Sokaknak még ez sem adatik meg. Vagy miért vannak vágyaid, miszerint a saját lábadon akarsz állni, önállóan, függetlenül, ügyesen, és akár a szétszakadás árán is?! És pláne miért érdekel több terület, miért akarsz olyan sok dologgal foglalkozni? Vagy legalább mentél volna feleségül 23 évesen ahhoz, aki el akart venni és mindent megadott volna. Minek kellenek érzelmek, basszus??

De nem, neked minden kevés. Mert muszáj énekelned, muszáj pénzt keresned, muszáj bemenned dolgozni és még azután is dolgozni, hogy “önmegvalósíthass” – és már megint itt lyukadunk ki. Miért vannak álmaid, és azoknak az eléréséért miért teszel olyan sokat? Miért nem vagy inkább egy konformista, aki sosem kockáztatná a már jól bevált langyos vizet egy hűsítő zuhanyért vagy forróvizes pihenésért? Pedig mennyivel egyszerűbb lenne az életed, ha nem lenne olyan sok elvárásod magaddal és másokkal szemben. Főleg magaddal.

Napközben irodista vagy és várod az estéket, amikor végre a másik szerepedbe bújhatsz. Aztán alszol pár órát, és van egy kis időd, hogy megint szorgos multikatonává varázsold magad az esti királylányból… Vajon ezek után még mindig meglepő, hogy skizofréniával vádolnak, meg azzal, hogy olyan szélsőséges, kiismerhetetlen és kiszámíthatatlan vagy? Meg frusztrált. Nekem mondod?! Öööö… Neked mondják?! Tudod nagyon jól, és azt is, hogy nem könnyű. Élvezed minden percét, miközben érzed, hogy lehetne ennél számodra ideálisabb is. Például ha helyben és időben kötetlen munkát végezhetnél, ami mellett jutna elég időd az önmegvalósításra. Erről ugyanis hosszú éveken át le kellett mondanod, most meg végre NEM KELL! Szétszakadsz, igen, de sosem csak a seggedet vakartad, és ezeknek a megpróbáltatásoknak köszönhető minden jó dolog. És összeteheted a két kezed, mert nem vagy konformista, nem mentél feleségül gazdag pasihoz és főleg, mert nem adtad fel az álmaidat.

Közben kávéfüggő lettél, de az mindegy. 🙂

We love #kettősélet.