Nyilvánvalóan tévedésből, de elmesélem, hogyan is történt, mert sokan meglepődnek. Én is.

Előtte, kérlek, szóljatok rám, akárhányszor úgy érzitek, kevésbé vagyok életvidám és magabiztos, mint a képen látható, 4 éves önmagam.

Amikor kicsi voltam, a nagymamám testvére, aki mellesleg énekesnő volt, úgy szólított: Primadonna (nem könnyű szó, én inkább “pinadonnaként” emlegettem magam). Sejtette, hogy kedvelni fogom a színpadot, otthon is ment a pózolás, meg a Májküldzsekszon halandzsában. Aztán valahol az óvodai időszak környékén egy kicsit eltérített a sors. Volt egy szuper pénztárgépem, nem igazi persze, és titkárnőset meg pénztárosnőset játszottam otthon. Elloptam anyukám számlatömbjét és a bélyegzőjét, és ezekkel szórakoztam, akkor még nem is sejtve, hogy egyszer majd egy irodában igazi pénzzel meg igazi számlákkal foglalkozhatok.

Az óvodai és általános iskolai ünnepségek aktív és rendszeres szereplőjeként a színpaddal is barátkoztam, néha felénekeltem kazettára egy-egy Hip Hop Boyz számot (esküszöm), később meg megállás nélkül Alanis Morissette-et hallgattam. Énekeltem templomi kórusban és az iskolai énekkarban  is, amit szintén nagyon élveztem, de hatalmas hangerőm kicsit zavarba hozott általában, úgyhogy nagyon szolidan nyomtam. Mire a továbbtanulás és pályaválasztás került a fókuszba, már teljesen biztos voltam a dolgomban: idegenvezető vagy stewardess leszek. Pedig még táncoltam is sokáig, de azt is abbahagytam, hiába ment elég jól és imádtam is. Valamiért nem az a kép lebegett a szemeim előtt a művészekről, hogy olyan könnyű az életük, és biztonsági játékos voltam, 15 évesen legalábbis.

Nem volt hát kérdéses, hogy egy idegenforgalmi középiskolába jelentkezzek. Az éneklés mindig ott volt mint hobbi, amiben elég jó vagyok és amit imádok, de nem tettem fel mindent egy lapra. Pár év alatt idegenvezetőt faragtam magamból, de akkor már éreztem, hogy egy diploma a mai világban sajnos elengedhetetlen. A turizmus már nem kötött le, sem a vendéglátás, amit mellesleg szintén imádtam (felszolgálóként dolgozni és idegen embereket hódítani a kedvességeddel elég jó flash). Más terület iránt érdeklődtem.

Szörnyű matektanárom volt középiskolában (bocsánat, de tényleg). Jól jött volna egy jó tanár, mert olyan hülye voltam a számtanhoz, hogy azt sem értettem, hogyan csináltam végig az ovit, pedig ott nagyon ügyesen meg tudtam mondani, melyik a legmagasabb virág a három közül, meg az is jól ment, hogy hány alma marad a fán, ha öt volt és kettő leesik… Szóval kőkemény kettesekkel végigcsináltam azt a négy, amúgy inkább szórakoztató évet, és – egy kis külső tanári segítséggel – csodaszép négyesre érettségiztem matekból. Akkori tanárom külön behívatott, hogy gratuláljon és közölje velem, nem is vagyok olyan hülye, mint gondolta. Utána lettem idegenvezető, közben pedig felvételiztem.

Na, de miért közgazdásznak?? Esküszöm, nem tudtam. Mivel a matek érettségim ilyen zseniálisan sikerült, és nagyon szimpatizáltam a marketingterülettel, hiszen olyan szép és komplex, hogy csak élvezni lehet, kitaláltam, hogy a gazdálkodási és menedzsment szak tökéletes lesz nekem (annak ellenére, hogy 13 évesen verseket és dalszövegeket írtam, és 15 éves koromtól rendszeresen jártam Kazinczy- és szavalóversenyekre – egyiken sem számolni kellett…). Felvettek, ami komoly eredmény volt, hiszen akkortájt (s talán azóta is) ez az egyik legkeresettebb szak hazánkban. Elmentem az évnyitóra az új cipőmben, ami nagyon feltörte a sarkamat, de már nem volt visszaút. Vérző sarokkal, az évfolyamtársaimnál átlagosan 3 évvel idősebbként beültem a nagy auditóriumba. Egyszer csak megszólalt egy hang: “Kedves leendő közgazdászok!…”

Mi a fa**?! Aztak**va… Közgazdász leszek. Hirtelen leesett.

Na, mindegy, ha csak így lehetek marketinges, akkor csináljuk. Minden olyan tárgy, ahol nem kellett számolni, mintha a kisujjamban lett volna, de a többi… Mindegy, megszereztem a diplomát, lett is egy szuper munkám marketingesként. Sosem fogom megbánni, mert az a sok készség, amivel a világra jöttem (főleg a kimagasló empatikus készségem, ami a CV-ben is jól mutat, alig elcsépelt), ügyesen kamatoztatható ezen a területen. Most is egy ilyen munkám van. Közben úgy gondoltam, egy alapszakos diploma a mai világban már nem elég, belevágtam hát a marketing mesterszakba, hogy még okosabb legyek. Nem gondoltam arra, hogy ha az alapszakon sok volt a matek, akkor bizony lesz egy kevés számolósdi itt is. És lett, csessze meg. Most itt vagyok, írok, énekelek, a szabadidőmet és a munkámat is igyekszem úgy alakítani, hogy minél többet foglalkozhassak a fent említett tevékenységekkel, az írással, mert ez legalább gond nélkül megy, legyen szó versekről, dalszövegekről, blogbejegyzésről, hírlevélről, reklámszövegről, sajtóközleményről, Facebook posztokról, és az énekléssel, legyen az saját dal vagy mástól kölcsönzött. Közben egy rohadt döntéselmélet (amit a legnagyobb pofátlanság volt így keresztelni, mivel tök matek az egész) vizsga keseríti meg a napjaimat, nemhogy azzal foglalkoznék, amihez értek is. Megtaláltam a helyes utat, még nem késő (sosem késő), és azon dolgozom, hogy nehogy eltérítsen valaki vagy valami.

Tanulság: sosem lehetsz elég idős ahhoz, hogy jól ismerd magad, és ne tévedj, és sosem tévedhetsz akkorát, hogy ne legyen lehetőséged helyrehozni. Vagy?